Inspiration Dior – divat és művészet találkozása



Valami biztosan van a levegőben ezen a tavaszon, hiszen nálunk egyik újabb márka jelenik meg a másik után, míg a nagyvilág múzeumai sorra nyitják a nagy divattervezők életműveiről szóló kiállítást. Legutóbb a moszkvai Puskin Múzeum tárta a közönség elé a Dior ház legszebb kreációit, valamint az azokat ihlető képzőművészeti alkotásokat.

 

dior01 Inspiration Dior divat és művészet találkozásaA Dior ház Galliano kínos menesztése után igyekszik a lehető legjobb PR-t hozni. Talán ennek is köszönhető, hogy április közepén egy szenzációs tárlatot nyitottak Moszkvában. Mintegy 120 ruhát, és 60 olyan festményt sorakoztatnak fel, amelyek szerepet játszottak a kreációk létrejöttében.

Kevesen tudják, hogy Christian Dior vidéki fiúként, kevés tapasztalattal a tarsolyában került Párizsba. Képzőművészeti akadémiára szeretett volna jelentkezni, de szülői nyomásra politikatudományt tanult. Így maradt elég ideje arra, hogy a kor legdivatosabb művészbárjába , a Tip toe-ba járjon. Itt ismerte meg Cocteau-t, Picasso-t, Matisse-t és még sok más bohém művészt. 23 évesen galériát is nyitott, amely azonban hamar csődbe ment.

Ez a rövid időszak, és talán az ifjúkori közeg, a festmények világa folyamatosan hatással volt az általa tervezett ruhák formáira, színeire, és felépítésére. Ki gondolná, hogy az ultranőies new look jellegzetes szabásvonalaihoz Picasso, vagy Modigliani művészete adta az inspirációt? Végülis, ha leegyszerüsítjük a negyvenes évek végén készült Dior ruhák formáit, a kubista jelmezekhez nagyon hasonló formákhoz juthatunk.

A moszkvai kiállítás nem csak egy Dior ruhatárlat, hanem egyszerre utazás az időben és a térben is. Kelettől nyugatig, a japán metszetektől Goyáig, az egyiptomi szobroktól Jeff Koons-ig. A Dior ház tervezői Christian Dior halála után is hűek maradtak a hagyományokhoz.

A kiállítás 2011. július 27-ig tekinthető meg. Aki a neten szeretné 3D-ben megtekinteni, annak klikk ide.

dior1 Inspiration Dior divat és művészet találkozása

dior5 Inspiration Dior divat és művészet találkozása

dior3 Inspiration Dior divat és művészet találkozása

dior2 Inspiration Dior divat és művészet találkozása

 Inspiration Dior divat és művészet találkozása

dior4 Inspiration Dior divat és művészet találkozása

dior7 Inspiration Dior divat és művészet találkozása

dior8 Inspiration Dior divat és művészet találkozása

dior9 Inspiration Dior divat és művészet találkozása

A régebbi posztokat a naptárat lapozgatva találhatjátok meg

Pumpkin Paradise a Facebookon: http://www.facebook.com/pages/Pumpkin-Paradise-Blog/168717073182926

 

Tesztett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!

Hasonló cikkek:

2 Responses to “Inspiration Dior – divat és művészet találkozása”

  1. Emese says:

    Csodát láttam! De jó lenne Bpesten is ilyet látni! Lenne rá gyönyörű környezet…

  2. Parádi Gabriella says:

    Bizony, és azért van néhány tervezőnk, akinek simán lehetne életmű kiállítást csinálni.

Leave a Reply

*