Vogue címlapok a harmincas évekből



Tovább folytatódik a Vogue illusztrált címlapjainak bemutatása. Most a harmincas évek legkarakteresebb borítóiból csemegézhettek. Ez az évtized óriási változást hozott. Az eddig bevált stílusok maradtak, de újabb trónkövetelők érkeztek.

eduardo garcia benito vogue cover july 1933 Vogue címlapok a harmincas évekből

A magazin nagyágyúi, mint Lepape és Benito maradtak státuszukban. Lepape nem sokat változtatott, míg Benito a csapongás mellett döntött. Az ő címlapjai hihetetlen nagy ívet futnak be, hol art-deco-s, hol szürreális, és hol romantikus vonalat követ, mikor mihez van éppen kedve. Ahogy már a korábbiakban is leírtam, minden elismerésem az akkori művészeti vezetőké, akik ilyen nagy szabadságot hagytak rajzolóiknak.

georges lepape vogue cover november 1931 Vogue címlapok a harmincas évekből

A címlapok, mint egy lakmuszpapír, érzékenyen reagáltak a felbukkanó stílusokra, és még a legvadabb rajzokat is büszkén viselték magukon. Ahogy válogattam a képeket, elgondolkodtam azon, hogy vajon hány illusztráció tudna átcsúszni a mai szerkesztők keze között. No, de térjünk vissza az illusztrátorokhoz! Míg a húszas éveket az előbb említett két név határozta meg, addig a következő évtizedet, egy “betolakodó” Eric formálta a maga képére (megjegyzem, hogy ő nem azonos a szintén ugyanezzel a szignóval alkotó Vogel Eric-kel). 1930-ban még csak két címlapot mondhatott magáénak, míg az elkövetkező években fokozatosan átvette az irányítást. Akvarellszerű, de mégis határozott vonalai megfelelő alapot nyújtottak a későbbiekben hihetetlen karriert befutó Gruau-nak.

salvador dali vogue cover june 1939 Vogue címlapok a harmincas évekből

Salvador Dali címlapja 1939-ből

chirico vogue Vogue címlapok a harmincas évekből

Chirico borítója

A modern festészeti stílusok: a szürrealizmus, a kubizmus szintén rányomják bélyegüket az illusztrátorok munkáira. Pierre Roy például megalkotja a legcsodálatosabb szürrealista divatkompozíciókat, amelyek még ma is frissnek hatnának bármelyik magazinban.

A Vogue szerkesztői azonban ennél is tovább mennek. Olyan sztárokat hívnak meg egy-egy lapszám borítójának megtervezésére, mint Salvador Dalit, Chiricot, vagy a divatfotósként befutott zsenit, Cecil Beatont. Érdekes, hogy ő az impresszionizmus egyik ágához, a pointillizmushoz nyúl vissza.

Az évtized vége felé ismét felbukkannak a háborús témák, és a sötétebb árnyalatok. Most azonban ezeket a képeket inkább mellőzöm.

cecil beaton vogue cover july 1935 Vogue címlapok a harmincas évekből

Cecil Beaton impresszionista címlapja

 

Ha tetszenek a képek, akkor érdemes ellátogatnotok a Condé Nast webshopjába, ahol szinte mindegyik címlapból kínálnak reprodukciókat.

Pumpkin Paradise blog a Facebookon, még több képpel, videókkal,nyereményjátékkal és infoval:klikk ide, és lájkold!

 

carl eric erickson vogue cover february 1935 Vogue címlapok a harmincas évekbőlgeorges lepape vogue cover june 1933 Vogue címlapok a harmincas évekbőleduardo garcia benito vogue cover may 1939 Vogue címlapok a harmincas évekbőlcarl eric erickson vogue cover january 1934 Vogue címlapok a harmincas évekbőlcarl eric erickson vogue cover march 1938 Vogue címlapok a harmincas évekbőlcarl eric erickson vogue cover november 1930 Vogue címlapok a harmincas évekbőlcarl eric erickson vogue cover november 1939 Vogue címlapok a harmincas évekbőlpierre roy vogue cover august 1937 Vogue címlapok a harmincas évekből

Tesztett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!

Hasonló cikkek:

Leave a Reply

*