Symphony in C – balett jelmezek újjászületése



Fantasztikus werk képekre akadtam a New York City Ballett oldalán. A Symphony in C – című előadásuk kapcsán mutatták be a jelmezek, tütük készítési folyamatát, szinte lépésről lépésre. Sokszor tapasztaltam már, hogy a legtöbben azt gondolják, a balett tütü pár méter összefodrozott anyag, amit bárki egyszerűen elkészíthet. Pedig ez nem így van. Az igazi tütü elkészítése mesteri tudást igényel. No de mi is az a tütü? A szakirodalom így ír róla: “balerinák hagyományos muszlin, tárlatán, vagy tüllből készült szoknyája, amely a romantikus korban még bokáig ért és tiszta fehér volt, később már csak térdig ért és sárga, piros, kék színekben tündökölt, vagy gyászos temetoi jelenetekben fekete színt öltött. Ma már csak a csípő felét, vagy még ezt sem takaró fodor lett belole. Végül a modern balettekben teljesen eltűnt és helyét a collant, a testhez tapadó trikó foglalta el.”
A New York City Ballett újraterveztette a Simphony in C című balettjét. A darab eredetileg Chrystal Palace névre hallgatott, s ez elég indok volt arra, hogy Swarovski a nemes ügy mellé álljon. Az új jelmezek tervezését Marc Happelre, a színház vezető designerére bízták. Összesen 63 komplett jelmezt, 46 tütüt, és 17 férfi öltözéket készítettek el a NYCB saját műhelyében. A tiarákat és ékszereket egy egykori táncos,Robert Sorrel, aki mára ékszertervezőként ismert, tervezte.

00tutu Symphony in C balett jelmezek újjászületése

00tutu3 Symphony in C balett jelmezek újjászületése


A balett története is érdekes: Bizet 17 évesen szerezte zenéjét, amelynek kottája sokáig a fiókban porosodott. Az akkor még Crystal Palace című balettet 1947-ben mutatták be. Koreográfusa Balanchine két hét alatt állította össze a táncjeleneteket. A négy tételből álló darab jelmezeinek színét a szerző pontosan meghatározta, kristályok árnyalatait kérte: smaragdot, rubintot, gyémántot. Később áttértek az egységes fehér színre, míg a férfiak jelmezeit a fekete szín uralta. A legutolsó változás pedig a balett átkeresztelése volt. A május 10.-én bemutatott Symphony in C szintén a fekete-fehér színeket használja, egy csepp csavarral: a ruhákat díszítő Swarovski kristályok közt felbukkannak az előbbiekben említett drágakövek árnyalatai is.

Bővebb információt a New York City Ballett weblodalán, vagy facebook oldalán találhattok.

Pumpkin Paradise blog a Facebookon, még több képpel, videókkal, játékokkal és infoval:klikk ide, és lájkold!

tutu1 Symphony in C balett jelmezek újjászületése

tutu3 Symphony in C balett jelmezek újjászületése

tutu2 Symphony in C balett jelmezek újjászületése

tutu4 Symphony in C balett jelmezek újjászületése

tutu5 Symphony in C balett jelmezek újjászületése

00tutu1 Symphony in C balett jelmezek újjászületése

tutu6 Symphony in C balett jelmezek újjászületése

tutu7 Symphony in C balett jelmezek újjászületése

tutu8 Symphony in C balett jelmezek újjászületése

tutu9 Symphony in C balett jelmezek újjászületése

tutu91 Symphony in C balett jelmezek újjászületése

tutu92 Symphony in C balett jelmezek újjászületése

Tesztett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!

Hasonló cikkek:

Leave a Reply

*